Nem lett, mégse lett belõlem angyalka, tollsöprû-szárnyú,
sztaniol-gló-
riás, gyolcspendelyes, hercig, kicsi édes,
olyan, aminõket rettenetes módszerekkel gyártottak gólyamesegyártó
nagyanyáink,
méhükkel örökké bajlódó nagyanyák,
szegények, angyalgyártó kisiparo-
sok; – : mert bûnnek nem bûn, csak ama bizonyos eredendõ;
és
isten angyalkáit szaporítani talán még erény
is.
Nem lettem angyalka hát; sivalkodván, szárnyatlanul, de
meg szárnyta-
lanul is, úgy zuhantam, bukóröpülésben, íves
vinnyogással, a bizton-
ság kínzón-vakmerõ erejével, mint egy berepülõ-pilóta.
De nem sajnálok mást, csak a tollsöprû-szárnyat,
melynek hasznát veheti
az ember, ki meg akarja tisztítani e pókhálós századot.
Nem lett belõlem angyalka, szelíd, pendelyes, szöszi, ki
ott lebeg a világ
minden lebegõ pallója fölött, hogy vízbe ne pottyanjon
senki szelíd,
szöszi, kicsi édes,
óvja õket a túl sok fagyitól, elhallgatja elõlük
az angyalgyártás kis- és
nagyipari módszereit, estente mesét mond arról, hogy a
Sárkánynak
mind a hét feje tökkelütött, és különben
is a Sárkány csak arra jó,
hogy levágják neki mind a hét fejét,
mert, tudjátok, gyerekek, e világon csak a Sárkány
mulandó. Elég eny-
nyit tudnotok a mulandóságról.
Sem angyalka, de láng-pallosú kerub se lettem. A lángszórót
már a Pa-
radicsomban sem szerettem,
pedig ott még mily kezdetleges vala! Nagyjából nem volt
célja egyéb,
mint a sarki rendõrnek: pírosra állítani a lámpát.
Nos hát, nem lettem
sarki angyal,
s az vesse rám az elsõ követ, aki biztosan eltalál,
mert meghalni nem
szeretek, de ha muszáj: egyszer bõven elég.
Nem lettem angyalka; ördögöcske inkább: vigyori, szélhámos,
szemtelen,
kiszámíthatatlan, kaján, konok, utálatos, békételen,
békélhetetlen,
B12-lhetetlen,
figyeljetek, kislányok, kisfiúk, mielõtt elaludnátok,
elárulom nektek, hogy
az a Sárkány nem is olyan tökkelütött, s azt se
higgyétek, hogy
Meseország valami különös világ, mindennapi dolgok
történnek
ott is,
tegnap például vekkerszínû strandfelhõ úszott
a palatetõn s a walesi
hercegérsek elsõszülött fia szinkrofazotront szült
egy okker éjszakán,
de mire megjöttek a mentõk, elfolyt már a nehézvíz,
és képzelje, Mrs. WHO, három órát álltam
sorban kapcabetyárbecsületért
és mire odaértem, elfogyott,
ezenkívül egy washingtoni milliomos 200 000 dollárért
megvette Ferenc
Jóska Rhesus-faktorát, de egy gengszterbanda kilopta belõle
a go-
lyóscsapágyakat, hát nem egy bosszúság?
Pedig én hittem a pápa csalhatatlanságában, míg
ki nem derült, hogy
folliculinnal üzérkedik!
Alukáljatok, kislányok, kisfiúk, nem történt
semmi különös, nincs semmi
baj, mindezt csakúgy mondtam, mert épp eszembe jutott, bukó-
repülésben, a huszadik század közepén,
mert nem lettem angyal, az ördög vinne el engem; egyetlen tudomá-
nyom: az élveboncolás,
nézzétek ezt a ronda tetemet. Az enyém. Élõ
tetem, igen. Hagyjatok bé-
két a logikámnak.
Kecsesen megemelem koponyatetõm, nézzétek ezt a kopasz
agyvelõt,
hogy megkérgesedett, pedig még csak pár millió éves,
s hogy elkérgesedett! mennyi mindent kibírt, a nyavalyás,
mennyi min-
dent kibírt, ami – nem vele történt! Tudjátok-e,
hogy e pár millió év alatt hányszor fordult elõ
hogy minden becsületes embernek meg kellett volna õrülnie!
Ne cso-
dálkozzatok a primitív törzseken, melyek szentnek tartották
az õrül-
teket. Hát nézzétek e kérges, e becstelen agyvelõt,
kislányok, kis-
fiúk, s okuljatok. És
angyalkát egyet se lássak köztetek! Angyalkát, szöszit,
szelídet, gyolcs-
pendelyût, tollseprû-szárnyút, sztaniol-glóriásat,
és hagyjuk a sárkány-mesét, és nékem,
aki nem lettem angyal, tollsöprû-
szárnyú, sztaniol-glóriás, gyolcs-pendelyes, hercig,
kicsi édes
énnekem, aki bukórepülésben, íves sivalkodással,
a biztonság kínzón-
vakmerõ erejével zuhantam ide,
énnekem ne mondjátok, hogy “szeresd felebarátodat,
mint tenmagadat,
csak ennyit mondjatok:
“szeresd felebarátodat hasba lõni, mint tenmagadat; szeresd
felebarátodat
gázkamrába küldeni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat
villa-
mosszékbe ültetni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat
arcul
köpni, mint tenmagadat; szeress felebarátodra atombombát
dobni,
mint tenmagadra; szeress felebarátod húsán hízni,
mint tenmaga-
dén” – :
csak ennyit mondjatok, és akkor, bizony mondom, hiszek néktek,
én, az ördögöcske, aki zuhantam, kényszerleszállást
végeztem itt, közöt-
tetek, ezen a rögös, sziklás, gödrös, ismeretlen
terepen,
kényszerleszállást végeztem, és tudom, hogy
bele fogok halni.
Van egy jó barátom, vízirigó az illetõ,
megtanított, hogyan kell rohangálni az árban, kicsipegetni
mohos kövek
alól
a mindennapit. Neki, lám, eszébe sem jutott,
hogy lehetett volna angyalka, édes,
mennyei dolgokban járatos,
s megtaníthatott volna arra is például, hogy rövidebbre
tördeljem e soro-
kat, s akkor
nem kellene alábirizgálnom oly sok mohos követ.
Tudjátok, ha én ember volnék,
ember, ki arra kényszerült, hogy a világtörténelem
leghosszabb száza-
dában éljen
(leghosszabb, pedig még háromnegyede se telt el),
ha ember volnék, mondom,
szereznék egy talajgyalut, hogy kényelmes leszálló-pályát
készítsek el-
jövendõ kényszerleszállóknak.
Meg aztán ki tudja, milyen magasra jut el egy-egy gyaluforgács?