Ez egy falu. Csendes kis közösség. Az erdo közepén, a melegben, Afrikában. De lehet, hogy nincs meleg, hogy nem is Afrika, hogy nincs is erdo. Lehet csak mezo, huvös, óceáni szél, Írország partjainál. De ez egy falu. Mindenki ismer mindenkit, tudják, kinek, hogyan kell köszönni, és tudják mikor nem kell beleütni az orrot a más ügyeibe. Minden van itt és mindenki. Tipikusan. Mindenkinek megvan a maga kis háza és földje, amirol termést gyüjt. Ezt még a szomszéd faluban is tiszteletben tartják. A látogatók tudják kinek, mit szabad és hova lehet menni. Iratlan szabályok, de az írottaknál elobbre tartottak.
Van egy másik falu is. Lehet hogy már város, vagy egy egész ország. Különleges és egyedi módon vívta ki elismerését. Már a kezdetektol fogva csak tisztelték és csodálták. “Hisz ez példaértéku”, “Másokon is segít”, “A szabadság megtestesítoje” -mondogatták. Ha a legalapvetobb jogait, ha a szabadságát, az eszméit sértik meg, rögtön lázad, hangosan, mellveregetve tiltakozik. Nem, vagy pedig nagyon nehezen enged be új embert közösségébe, akik azt a változatosságot hoznák és tartanák fent, amiért ez a falu, nevezzük csak falunak, harcol. Nem is beszélve arról, hogy egymás elfogadása mennyire nagy erény számára. Az írott törvények a léte alapjai, bár ezeket rendszerint lehet úgy módosítani, hogy tetszetos legyen és felhatalmazzon néha elfogadhatatlan dolgokra. De ezek valahol elmaradnak… elrejtodnek. Kifele továbbra is villog a fényreklám izzó neoncsöveken, hogy ez a szabadság, hogy ilyen az egyenloség.
És elindulnak a lakói. Ok a vagányak és a meno gyerekek. Elindulnak mint hódítók vagy mint cégtulajdonosok, filmkészítok, leigázók, harcosok vagy ártatlan arcú, felsobbrenduségu komplexussal rendelkezo egyének. Mindenfelé mennek. Más falvakba, hogy megmutathassák, kik is ok valójában.
Meghódítják, felfedezik, leigázzák, felszabadítják, megmutatják és kimutatják. És közben kidobatják Sean-t a szülofalujában a kocsmából, utasítgatják Jake-et, hogy mit és hogyan tegyen, vagy ne tegyen ott, ahol o él és ahol o ismeri az illemet. Végül is ki neki a másik? SOha nem látta még. Lehet elviszi rabszolgának majd, de ha nem, akkor többet nem is látja rövid emberi léte során. Nem hatja meg, hogy mások, sot inkább ugyanazok a szabályok ebben a közösségben is mint az övében. O ugyanez ellen tiltakozott és harcolt… és teszi azt most is, ha vele történik mindez.
De vajon csak mert o az erosebb? Vagy mert több a pénze? Vagy jobban hallatja a hangját? …. Vagy csak fennebb került egy általa elképzelt ranglétrán és annak a tetejérol könnyü elfelejteni, hogy mi is az ami ide juttatott … De lehet, hogy már csak egy régi álom eszméi, mint valami betanult vers visszhangzódnak…már senki sem tudja miért, de mondja, már nem tudjuk mit jelent, mert oylan régi talán a nyelv…de még mondják, mert ez kell nekik. Ezt mondták, hogy ez kell nekik.
Ez még mindig egy falu, valahol az óceán partján, vagy túl az Óperencián. Lehet, hogy nem is történt ez olyan régen. Túlélték, ahogy lassan mindenki túléli, ha egyszer a lelkébe gázolnak, de nem értik: Miért lázadnak, lázadunk olyan eszmékért amiben nem hiszünk? Minek a nagy felhajtás, és ellenkezés, ha végül azt csináljuk, ami ellen valaha és mindig a szavunkat emeltük.